Project Description

Bodó Mária

festőművész

Körmenden élő, vasaljai származású kortárs festőművész, akit a grafikai eljárások és a festészet kereszteződése foglalkoztat. Keresi a szöveg (vers, novella, stb.) és kép együttes megjelenésének lehetőségeit. Vas megyében több galériát az ő anyagával nyitottak meg. Az első a pART Galéria volt. Azóta állandó kiállítónk, segítőnk, művészeti tanácsadónk.

Marcsi a vasi tájból és kisközösségi létből kalandozott el tanulmányai során a fővárosba, illetve Pécsre, ahol 2013-ban végzett festőművész szakon. Első pinkamindszenti kiállításának címe: Emlékek lenyomata a jelenben régi családi fényképek újragondolása a nyomatok világában.

„Mindenki keresi magában vagy magán kívül azt a világot, ami visszaigazolást nyújt saját sorsáról, jelenvalóságáról. Az önkifejezés számtalan formát ölt a művészetekben, és végtelen nézőpontból „beszélünk” ezáltal önmagunkról, élményeinkről, önreflexióinkról. A befogadó, ha fogékony, érti a mű nyelvét, és kellően alázatos, végigjárhatja ugyanezeket az utakat a vizuális élmény hatására. Magyarázzuk a jelentésrétegeket, mégis sokszor ösztönös megérzéseken alapuló sugallataink vezérelnek bennünket.”